HTML

Lőrincz Levente hivatalos blogja

Személyes gondolataimat, életem egy-egy szakaszának történetét és jelenlegi helyzetem alakulását osztom meg ezen a felületen.

Friss topikok

Címkék

1999 (1) al capone (1) ambulancia (1) Aranyosi Péter (1) balu (1) báthory (1) beszámoló (3) bokaficam (1) bokarándulás (1) boston (1) budapest (7) bulvár (3) bundy (1) cikk (1) csikatilo (1) csokonai (1) csokonai vitéz mihály (1) dobó (3) dobogó (1) dologház (1) dracula (1) dzsungel (1) edgar allan poe (1) ed gein (1) elízium (1) esztergom (6) esztergomi zöldház (1) esztergom művelődési ház (1) esztergom zsinagóga (1) eurocenter (1) facebook (1) ferinánd (1) ficam (1) gacy (1) gimnázium (1) görgey gábor (1) gyilkos (1) haigh (1) hasfelmetsző (1) háza (2) hídlap (1) hitchcock (2) horror (2) horror-szinház (1) horror-szinhaz (2) horror-színház (2) horrorszinház (1) horrorszínház (2) horrorszinhaz (2) horror szinház (1) horror színház (2) horror szinhaz (2) hűvösvölgy (1) húzódás (1) karácsony (1) karácsonyi (1) karnyóné (1) kaspó (1) kaszás attila (1) kiállítás (1) kkk (1) klubszínpad (1) kókusz (1) komédia (1) könyv (1) könyve (1) Kornis (1) Kornis Mihály (1) kritika (1) ku klux klán (1) levente (2) lopez (1) lőrincz (2) lőrincz levente (11) lovecraft (2) maugli (1) medence (3) média (7) munka (6) murder (1) musical (1) nixon (1) oroszország (1) padlás (1) poe (1) pogo (1) psycho (1) rándulás (1) rejtélyek (2) rejtelyek-haza (2) rejtélyekháza (2) rejtelyekhaza (2) rejtélyek háza (2) rémségek (1) richard (1) ricsandgreen (1) ripper (1) rudolf péter (1) schwarzenegger (1) sorozat (1) star wars (1) szabadúszó (4) szappanopera (1) szentendre (1) szeretgom (2) színdarab (1) színész (7) szinhaz (2) színház (10) színpad (1) tárlat (1) telihold (2) terminator (1) texasi láncfűrészes (1) thália (1) thriller (2) tv (3) ugródeszka (3) újság (2) van damme (1) várszínház (1) vass gábor (1) vígjáték (1) vörösmarty tér (1) zöldház (1) zsinagóga (1) Címkefelhő

2014.01.09. 11:45 Lőrincz Levente

"Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim" - Ugródeszka az üres úszómedencébe III.

Beköszöntött az új tanév, tizenhat éves lettem. Sok szempontból ez volt az életem menetén fordító év. Ebben az időszakban született meg az elkötelezettség, amelytől az ember nagyon nehezen képes szabadulni. Bevallhatom, nem is sikerült tökéletesen megszabadulnom, pedig már úgy szeretnék. Persze csak azért, mert minden kudarcom a vak elköteleződésben gyökerezik. Ma már szerencsére képes vagyok válogatni, felmérni, mi mennyit ér meg nekem, és bizony már ritkán billen át a mérleg nyelve. Egy ideje azt vallom, hogy bohócnak már öreg vagyok. Nem engedhetem meg magamnak, hogy megalázzanak a hivatásomon keresztül. Túl sokszor megtörtént. Ez a fajta hivatástudat, amely egyre erősebb lett, az 1999-2000-es tanévben kezdett testet ölteni.

Gondoltam, valami hasonló vár rám, mint előző évben. Feltételeztem, hogy talán Gogolt vagy Ionescut fogunk játszani, ami egy amatőr csoportnak nem kis kihívás. Valójában ez részben magyarázata lehet annak, miért nyertek oly nagy teret hasonló körökben a zenés darabok: könnyebb benne lubickolni. Komolyan. Még gyérebb hangi adottsággal is. Valahogy a közeg elviszi a hátán. Persze, ha jó a darab, és a társulat szereti. Márpedig miért ne szeretné? Mi is szerettük. Úgy alakult, hogy A padlást vettük elő. Amikor meghallgattuk az albumot, teljesen el voltam képedve. Egyszerűen elámultam Kaszás Attilától. Nem egyszerűen a hangja miatt, hanem az énekhang és a színészet tökéletes harmóniájától. Bevallom, mai napig kutatom ezt az élményt, igyekszem ilyesmit hallgatni. Ehhez nem elég jól énekelni. Valójában az egész zenés műfajhoz nem elég. Sosem költenék egy fillért sem olyan produkcióra, amelyben fantasztikus énekhovanetovábbok szerepelnek. Azonban olyasmire, amiben fantasztikus színészek énekelnek jól, arra bármikor vevő vagyok.

Az első sokk akkor ért, amikor kiderült, én leszek a Rádiós. Mert... ugye... akkor... ez most... hogy? Meg amúgy is honnan veszi bárki is, hogy el tudom énekelni? Vagy azt, hogy tudok énekelni? Vagy bármi... Kaszás Attila után én? Tizenhat évesen? Ne! Megjegyzem, hihetetlen érzés egy mutáló gyereknek, amikor azt képzeli, hogy a F" magasan van. De egy tizenhat éves mutáló fiú ezt fogja érezni. Valószínűleg. Micsoda küzdelem volt! Mindenem fáj, ha csak rágondolok. Mi is történt ebben az évben? Jöttek újak. Nem is kevesen. Régiek mentek. Összeállt A padlás csapata. Az igazság, hogy bár nem ismertem személyesen, iszonyú sokat köszönhetek Kaszás Attilának. Annak, hogy ő volt ezen a Földön, lélegzett és érzett. Ha nem érzett volna, sosem tudom végigcsinálni. Önmagában nem szerettem annyira a Rádiós szerepét. Persze tetszett, bár emlékszem a frusztrációra, amikor hallom, hogy mennyi ideje a karakteremről beszél a többi szereplő a színen, és akkor be kell lépni a színpadra, és a nézők biztos várnak valamit. És én meg tudom adni ezt nekik? Kétségeim voltak. Próbáltam megfogni azt a lelkületet, amit kiéreztem a dalaiból. Persze hiú remény volt. Nem álltam rá készen. De hittem közben néha, hogy jól csinálom. Néha voltak pillanatok, amikor elhittem. Ha nem úgy szólaltak volna meg a dalok, amikor először meghallgattam a CD-t, ahogy Kaszás hangján át közvetítődtek, akkor sosem jutott volna el hozzám a szerepből semmi sem. A dalok és az azokban közölt érzelmek köré fűztem fel az egészet.

padlás1.jpg(Itt elnézést is kell kérnem, egyrészt a rossz minőségű scannelt kép miatt, másrészt az elmaradásért, hiszen ilyen-olyan elfoglaltságok, a lábsérülés, az itthoni és némi "terepi" munka miatt, nem tudtam gondozni a blogot már vagy három hete, utoljára ezt a bejegyzést is egy hete kezdtem el írni, és most onnan folytatom, ahol akkor abbahagytam)

Évekkel később értettem meg, mennyire kellett ez a szerep. Egész konkrétan arra gondolok, hogy Rádiós egész életében a padláson csinálja a különböző kísérleteit, találja fel az újabb és újabb dolgokat, és nem tud róla senki, csak a közvetlen közege, akik pedig nem a művei, hanem önmaga miatt szeretik, de belőlük is alig akad pár. Kicsit kirekesztett, és ebben van egy adag önkéntes száműzetés és az a fajta kitaszítottság, amikor nem lépsz be a "normális" élet rendjébe. Erről szólt az eddigi életem. Nem akarsz kilépni ebből, ide tartozol, még remélsz valamit az élettől. Nekem itt voltak álmaim. Azt senkinek sem tanítják meg, hogy az álmok idővel elmúlnak, a tettvágyat pedig szépen ki lehet ölni az emberből. Rádiós figurája nagyjából a huszonkét éves énem lehet, aki még hisz. Csak az ember ismer engem igazán, aki sosem látott ebben a szerepben, és amikor a Fényév távolságot hallja, mégis azt mondja, erről a dalról én jutok eszébe, olyan mintha rólam szólna. Szerencsére ővele élek. Őt adta nekem az élet.

Az előadás nemcsak nagy sikert aratott, de ritka nagy érdeklődés volt iránta. Nyilván ezer sebből vérzett, de akkoriban nem volt könnyű hozzájutni az ilyen jellegű élményhez, és egy produktumon nagyon látszik, ha szeretettel nyúlnak hozzá. Ezen aztán látszott. És mivel sikeres, jó darabról volt szó, sokan voltak rá kíváncsiak. Nem is emlékszem, végül hányszor kellett eljátszani. Sokszor. A Várszínház színpadán, a Dobó Katalin Gimnáziumban, egyszer még a vár lovagtermében is. Egyrészt 2000-ben nem voltak médiasztárgyár műsorok, másrészt még messze nem azokat az éveket tapostuk, amikor a csapból is musicalnek kellett folynia. (Itt jegyezném meg, hogy belenéztem a Jégvarázs című mesébe. Animált musicalbe. Elkezdtem, lekapcsoltam. Nem bírtam. Ennyi.) A padlás szép mese felnőtteknek, és szerettem játszani. Eszembe jut, hogy az emlékezetes várszínházi bemutatón valahogy nem sikerült bekészíteni a kis labdát, amit pakolás közben - mert útban van - a Kölyöknek dobok, ("Kapd el, kölyök!"), és egy kezem ügyébe akadt tiplivel hidaltam át a problémát. Mosolyogva tudok csak visszagondolni rá. Pedig elpusztultam mire jó gyatrán sikerült elénekelnem a dalokat a hevenyészett "stúdióban". Az iskola technikusa vette fel a könyvtár előtt a rendelkezésére álló felszereléssel. Hm... lényeg, hogy volt. Hamis voltam-e? Piszkosul.

(Az újabb sajnálkozás helyéhez értünk, ugyanis a teljes ünnepi időszak alatt hozzá sem nyúltam a bloghoz, és most tértem csak vissza. Kár, hogy ennyi ideig vesződök ezzel az egyetlen bejegyzéssel.)


Nem tudom, volt-e hasonló előadása az amatőr társulatnak. Mármint, amit ennyit játszott volna. Persze könnyen lehet, hogy volt, hiszen az utolsó évben bemutatott produkciónk is fel-feltűnt, ráadásul később más "sikerdarabokat" is elővettek, és akkor még nem beszéltünk azokról az időkről, amikor még azt sem tudtam, hogy létezik ez a társulat, hiszen aprócska gyerek voltam. Azonban azt el kell ismerni, hogy igen sokat játszottuk. Törvényszerű volt, hogy folytatni kell a sikert. Ekkor merült fel először a Sztárcsinálók. De örülök, hogy nem lett belőle semmi....

Szólj hozzá!

Címkék: média budapest színész színház esztergom kaszás attila dobó padlás várszínház lőrincz levente


A bejegyzés trackback címe:

https://leventelorincz.blog.hu/api/trackback/id/tr75673916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása