HTML

Lőrincz Levente hivatalos blogja

Személyes gondolataimat, életem egy-egy szakaszának történetét és jelenlegi helyzetem alakulását osztom meg ezen a felületen.

Friss topikok

Címkék

1999 (1) al capone (1) ambulancia (1) Aranyosi Péter (1) balu (1) báthory (1) beszámoló (3) bokaficam (1) bokarándulás (1) boston (1) budapest (7) bulvár (3) bundy (1) cikk (1) csikatilo (1) csokonai (1) csokonai vitéz mihály (1) dobó (3) dobogó (1) dologház (1) dracula (1) dzsungel (1) edgar allan poe (1) ed gein (1) elízium (1) esztergom (6) esztergomi zöldház (1) esztergom művelődési ház (1) esztergom zsinagóga (1) eurocenter (1) facebook (1) ferinánd (1) ficam (1) gacy (1) gimnázium (1) görgey gábor (1) gyilkos (1) haigh (1) hasfelmetsző (1) háza (2) hídlap (1) hitchcock (2) horror (2) horror-szinhaz (2) horror-színház (2) horror-szinház (1) horrorszínház (2) horrorszinhaz (2) horrorszinház (1) horror színház (2) horror szinhaz (2) horror szinház (1) hűvösvölgy (1) húzódás (1) karácsony (1) karácsonyi (1) karnyóné (1) kaspó (1) kaszás attila (1) kiállítás (1) kkk (1) klubszínpad (1) kókusz (1) komédia (1) könyv (1) könyve (1) Kornis (1) Kornis Mihály (1) kritika (1) ku klux klán (1) levente (2) lopez (1) lőrincz (2) lőrincz levente (11) lovecraft (2) maugli (1) medence (3) média (7) munka (6) murder (1) musical (1) nixon (1) oroszország (1) padlás (1) poe (1) pogo (1) psycho (1) rándulás (1) rejtélyek (2) rejtelyek-haza (2) rejtelyekhaza (2) rejtélyekháza (2) rejtélyek háza (2) rémségek (1) richard (1) ricsandgreen (1) ripper (1) rudolf péter (1) schwarzenegger (1) sorozat (1) star wars (1) szabadúszó (4) szappanopera (1) szentendre (1) szeretgom (2) színdarab (1) színész (7) szinhaz (2) színház (10) színpad (1) tárlat (1) telihold (2) terminator (1) texasi láncfűrészes (1) thália (1) thriller (2) tv (3) ugródeszka (3) újság (2) van damme (1) várszínház (1) vass gábor (1) vígjáték (1) vörösmarty tér (1) zöldház (1) zsinagóga (1) Címkefelhő

2013.11.05. 13:41 Lőrincz Levente

Elkülönítő

   A legelső lépés: két részre választom mindazt, amit írni fogok. Ahogy ígértem. Jelenleg egy panellakás szobájában ülök, a tőlem telhető legrövidebben próbálok bejegyzést készíteni a blogfelületre, hiszen nem vagyok képes kellemes szögben tartani gipszben lévő lábamat. Már csak két nap, és lekerülhet. Itt az idő. Szorít, kényelmetlen, és túl nehézkesen mozgok. Ha ehhez hozzávesszük mostanra kiteljesedett túlsúlyomat, nem is olyan meglepő. Meg kell lennie bennem az erőnek, hogy megszabaduljak tőle, miután elbúcsúztam a gipsztől. Erről a túlsúly kérdésről biztosan fogok még említést tenni a visszaemlékezésekben. A napjaim egykedvűen telnek, merengek, olvasok. Új irányt kell adnom életemnek, és fel kell ismernem, mi maradt bennem hozzá. A munkát tekintve bármi megteszi, mire képességeimből futja, és amivel életemben először biztonságot nyújthatok magam és a számomra legkedvesebb, a párom számára is. A helyzet messze nem rózsás. Igazság szerint sosem volt az, és látszólag egyre csak megy lefelé a lejtőn. Itt az idő fékezni. Nincs mit firtatni azon, hogy szakmailag halálra vagyok ítélve. Tehát nincs már mit hátrahagyni. Először élhető körülményeket biztosító munkát kell találnom, hogy nyugodtan élhessünk egy fizetésből, párom mehessen majd szülni. Annak ellenére kell meglelnem, hogy szinte semmilyen "hasznos" szakmában nincs jártasságom, ill. végzettségem. Ez sajnos, mint tudjuk, akkor sem számít, ha számtalanszor megbizonyosodtam már róla, hogy hány olyan munkakör van, amit jobban is végezhetnék, mint azok kiknek az a szakmája. De ez egy törvényszerűség, kár is rajta töprengeni. Érettségi után három évet szántam életemből arra, hogy elsajátítsam a saját szakmámat, majd kilencet arra, hogy megéljek belőle. Egyiket sem nevezném sikertörténetnek. Emellett nemigen volt másra idő. Azt, hogy kidobott évek voltak-e, csak a jövő válaszolhatja meg. A tény, hogy az elmúlt 12-13 évben főtevékenységemet az emberek figyelése és a bennük való csalódás jelentette. Félreértés ne essék, bizonyára bennem is sokan csalódtak még akkor is, ha én úgy érzem, hogy nem adtam rá okot. De legalább fürkészem az embereket. És igyekszem legalább hatvan százalékkal kevesebbet hazudni magamnak velük kapcsolatban, mint a legtöbben. A megfigyelések és tapasztalatok megszerzése érdekében nem is árt folyamatosan csökkenteni az önmagunk felé tanúsított állandó hazugságainkat, de nincs mitől félni, maguk a csalódások is csökkentik. Bár nem mindig megfelelő mértékben.

   Új élet, új munka. A kérdés a "mi?" és a "hol?". Ez rám vár az elkövetkező néhány hétben. Azért szabok viszonylag rövid határidőt, mert jó néhány lépést tettem eddig a munkaszerzés érdekében, és mégsem sikerült még. Már vagy fél éve. Többek között ezért kell felébredni és készen állni akár radikálisabb, rizikósabb döntésekre is. Nincs mit veszíteni. Ha nem lépek, nem lesz életem. Nem lesz családom, nem lesz jövőm. Ez a jelenlegi élethelyzet egyik fele. Azonban ott a másik. Nehéz lenne pontosan megértetnem, de talán majd az emlékek felidézésén keresztül tisztábbá válik, hogy ilyen típusú embernek, amilyen vagyok, nagyon nehéz véglegesen és teljes mértékben megválnia egy olyan élettől, amit személyisége részének tart, így hát nem is szeretnék. Számomra, létrehozni valamit, megálmodni és életre kelteni elképesztő élmény. Ez lényem egyik legerősebb része. Ezért táplálnom kell. Így oly sok unszolás után - melyet az életem legrosszabb részeiben mellettem álló egyetlenemtől "szenvedtem el" - végül úgy döntöttem, írni fogok. Miért unszolt? Mert sok-sok éve dédelgetek magamban néhány olyan történetet, amelyeket mindenképp papírra kellene vetnem. Ha tíz évvel korábban vágtam volna bele, talán még ostobán azt is reméltem volna, híres író lehetek. Ma már csak a történet megszületése motivál. Ezzel egyáltalán nem arra célzok, hogy nem örülnék, ha szerte az országba, vagy akár a világ más pontjain is olvasnák a könyveimet, és az tartana el, amit szeretek, mindössze arra gondolok, hogy ezeket magamnak írom majd, és nem várok el tőlük semmit. Úgyis ez volt életem legnagyobb baklövése, hogy mindig mindentől elvártam valamit, reménykedtem az eredmények mozgató erejében. Ma már nem hiszek ebben, hiszem helyette azt, hogy ha arra rendeltettek az írások, hogy más is megismerje őket, akkor megismerik. Elzárkózni nem fogok tőle, próbálkozni fogok, de egyáltalán nem görcsösen. Nem fog érdekelni, ha senki sem olvassa. Talán majd a gyerekeim. Hiszen olyan műveket akarok, melyek kiragadnak a hétköznapok szürkeségéből, az emberi lélek bezártságából. A börtönből, amelybe e kor kényszeríti lelkünket, miközben úgy csomagolja adományát, mintha a magát a haraphatóan valós szabadságot kínálná. Magam is olvasás közben döbbentem rá, milyen felszabadító ereje lehet, ha elrugaszkodunk ebből a börtönből. Egyszer talán képesek leszünk együttesen ráeszmélni a cellánk falaira, és akkor talán lehet elég erőnk ledönteni azokat, hogy a helyébe valós, teljes és szabad életet építhessünk. Így hát kezdetét veszi az írás, az élet és az üres úszómedence történetének feltárása.

Szólj hozzá!

Címkék: budapest munka színész színház medence lőrincz levente


A bejegyzés trackback címe:

https://leventelorincz.blog.hu/api/trackback/id/tr25616076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.